Megint előkerült, hogy újra vizsgázzanak autóvezetésből a 70 év felettiek
A magyar rendszer viszonylag szigorú az EU-ban, Németországban például jelenleg lényegében örökre szól a jogosítvány.
A magyar rendszer viszonylag szigorú az EU-ban, Németországban például jelenleg lényegében örökre szól a jogosítvány.
A brüsszeli tervezet célja, hogy azokban az országokban is, ahol élethosszra szól a jogosítvány, legyen végre valamiféle kontroll.
Valóban a nyári időszak számít a leginkább veszélyesnek, és a hét napjai közül a péntek?
A CLB biztosítási alkusz tapasztalata szerint a közúti balesetek legfeljebb 10 százalékáért felelősek a korosabb – 65 éven felüli – járművezetők.
A 77 éves sofőrt az eset után gyorsan sikerült elkapni.
Az útra minden körülmények mellett nagyon oda kell figyelni, mutatjuk, hogy miért.
Az emberek többsége szerint az idős sofőrök a legveszélyesebbek, a baleseti statisztika azonban egészen mást mutat.
Az idős szalkszentmártoni férfi nem adott elsőbbséget egy másik autónak, amikor kikanyarodott az 51-esre. Félpályán halad a forgalom.
Az idős férfi nem is vette észre kanyarodás közben a gyalogost, aki zöld jelzésnél haladt át egy miskolci zebrán. A baleset tavaly ősszel történt, az ügy most zárult.